zsuzsafarkas: juillet 2006

Entre 2004 et 2006 était actif le CHANTIER DE SCULPTURES AU BALATONSZEPEZD en HONGRIE.
Il était essentiellement composé des sculptures de la « Classe de Maître d’ÀDÀM FARKAS » sculpteur et directeur à l’époque à l’ACADÉMIE DES BEAUX-ARTS de Budapest.

Pendant la période estivale, les artistes se sont réunis trois semaines durant pour travailler ensemble dans un milieu proche de la nature.

L’article a paru dans la revue contemporaine BALKON, publiée à l’occasion de l’exposition commune dans l’espace de CENTRALE EUROPÉENNE INSTITUTE à Budapest.

Újházy Mariann

Képeslap Szepezdről

Préspanoráma

Közép-európai Kulturális Intézet, Budapest

2006. június 28 – július 14.

Lorenzo Monsarto, amikor látta, hogy barátja, Jack Kerouac a teljes összeomlás szélén áll, a városi mocsok és szenny már majdnem teljesen felzabálta, felajánlotta San Francisco-i házát az írónak, hátha ott visszatér lelki nyugalma. Az erdő mélyén álló kis faház, közel a tengerhez, három hétre Kerouac kuckójává vált. Nem sok minden változott az életében, de ez a kis idő elég volt arra, hogy megtapasztalja: „Az egyszerűség gyermeki állapota nem más, mint boldognak lenni az erdő mélyén, nem alkalmazkodni senkinek az ostoba elképzeléséhez arról, hogy mit és főleg hogyan kéne csinálni…”. Alkalmazkodni elég megerőltető dolog – számomra legalábbis nem könnyű –, de ha nincs kihez, akkor az szörnyen unalmas. Valószínűleg így érzett Kerouac is , ezért aztán idővel szép lassan megtelt a Big Sur-i ház az író művész barátaival, így az jó néhány hétre művészteleppé változott, de csupán egy alkalomra. Talán nem is nevezhető művésztelepnek ez a hely, ahol a művészek csupán egymás mellett élnek, de az alkotás háttérbe szorul és/vagy egyáltalán nem is fontos. Ezzel szemben Szepezden a régi présház a szó szoros értelmében ad otthont egy művészi csoportosulás számára. Az egymás mellett élés ez esetben jobban működik, hiszen ezen a nyáron harmadszor találkozik itt a tíz fiatal. Meg hát a cél is közös, mindannyian ugyanazért jönnek: a természetes környezet adta lehetőségekben megkeresni és kibontakoztatni saját művészetüket.
Minden alkotásnak közös nevezője Szepezd. A kiállított művek témájukban, anyagukban, máskor pedig a tájat eszközként felhasználva kapcsolódnak e balatonfelvidéki tájhoz. Természet és művészet – művészet és természet. Melyik a tökéletesebb? Ez a kérdés valószínűleg eldönthetetlen. Az azonban mindkét fogalomra igaz: teremtő erővel bír. Ez a teremtőképesség aztán szépen hatványozódik, ha a művész a természet adta lehetőségeket használja ki/fel.
Berei Zoltán kiállított videomunkája, saját akciói mellett dokumentálja az együtt töltött időt. A kis filmeposzok kiállított tárgyait is felhasználják. Ezek az alkotások adnak választ a művész kérdésére: „Mit kezdjünk a természetben?” A zsírral polírozott Szán nyáron, hó híján is megbízhatóan üzemel. Ha a szánkózásban kimelegednénk, jó szolgálatot tesz a kényelmesnek nem (kipróbálva!), de praktikusnak mindenképp nevezhető Fekhely. És ha túl sokáig maradnánk, szükségünk lehet némi Tábortűzre is, bár ez esetben a fő hangsúly inkább a hordozhatóságon van, mintsem a használaton, hiszen azzal az objekt ellen dolgoznánk. Láposi Gabriella Lopótökje lágyan öleli körül a formát. A termés és lenyomata egyszerre együtt és külön, férfi és nő, anya-gyermek, kint-bent. Egyedül és mégis egymásért. Nemes Péter is fával dolgozott, címadó négyzetei egymásra rakódott felületek, a ház körüli szőlősorokra asszociálnak. Varga Melinda Tájörlőtájai is a borvidék kis szigetkéi. A kő és a fa is a területről származnak. A permi vörös homokkő az itt alkotó szobrászok kedvelt, jól megmunkálható anyaga. Míg Restyánszky Attila ablakmotívumokat formáz ebből az anyagból, addig Pap Éva Frászkarikát kerekít belőle. Szimbóluma ez a tájnak, a keresztbe szőtt fonalháló a völgyben elterülő vizet jelöli. De talán vihar lehetett, mert a víz kilépett medréből, félnünk mégsem kell, mert a forma magához vonzza azt. Pap Éva korábbi objektje, a Könnyű Álmok fotókon van jelen. A homokkal megtöltött, egymásra pakolt, hímzett, színes párnák ellenpontozzák az áradó víztömeg fenyegetését. Női munka – női álmok. Markolt Sebestyén karcsú faoszlopai ívesen hullámzó tömbök, míg Pintér Balázs Állványai a maguk puritán egyszerűségükben vannak jelen.
A kis agyagpikszisek, tálkák, tányérkák egy kusza rendszertelen rendben várják az újra definiálást, a változást. Nagy Edit egy közösség igen sarkalatos problémáját dolgozza fel: ki mosogasson ma? Farkas Zsuzsa „gömbérzéke” már egyetemi éveiben is tapasztalható volt. Az installációiról készült fotók újra e forma játékáról árulkodnak. A szövedék egyszer kibélelve, egyszer mohától elrejtve fedi fel formáját. A vízben raffia gömbök lebegnek sárga, zöld közegükben, a háló-félgombócok önmagukat kettőzik meg a vízfelületen. Ez a kis játék kellemes szemünknek, élvezzük a duplikátumok forma-egységét.
Szepezd a társas együttlét színtere. Nem beszélhetünk stíluskapcsolatokról, felesleges közös pontokat keresnünk. A természet és az ahhoz való kötődés a kapocs e tíz ember között. A természet állandó, bár folyton változik. A művésztelep sem tesz másként. Hosszútávra tervez és igényli a megújulást.